BEMUTATKOZIK A VERSENY FŐTÁMOGATÓJA, A SOLE-MIZO Zrt.

A Sole-Mizo Zrt. Magyarország legnagyobb élelmiszer-gazdasági vállalkozásának, a Bonafarm Csoportnak tagja, a csoport élelmiszer-feldolgozó ágazatának egyik meghatározó válla¬lata. A Magyarországon megtermelt tej közel 30%-át a Sole-Mizo Zrt. dolgozza fel 4 üzemében. A feldolgozásra kerülő tejet egyrészt a Bonafarm tehenészeti telepeiről, másrészt csoporton kívüli tejtermelőktől szerzi be. 

Kiváló minőségű tejtermékei négy termelőüzemből kerülnek a hazai és a külföldi fogyasztók asztalára
 A szegedi tejüzem az egyik legnagyobb közép-európai tejüzem. Itt történik a fogyasztói tejek, a piacvezető ízesített italok, poharas termékek (tejföl, joghurt, ízesített joghurt, kefir) gyártása. 2014-ben itt építette meg a cég az új zárt technológiás túró üzemet is. 
A bácsbokodi üzemben a hagyományos, a hathetes érlelésű, és laktózmentes trappista sajtok mellett ömlesztett sajtot is gyártanak. Az itt gyártott krémfehér sajtok és Kaskavál típusú sajtok jelentős export termékei a vállalatnak.
A csornai üzemben történik a vaj, és vajkrémek-, illetve a 2017-ben nagy sikerrel bevezetett Mizo Coffee Selection termékcsalád gyártása is. A marcali üzem kizárólag túródesszertek készítésére specializálódott. 
A Sole-Mizo Zrt. termékeit számos a fogyasztók által közismert és kedvelt márka alatt forgalmazza a magyar piacon. Legfontosabb márkái Mizo, Gazda, Farmer és a Hazai.
Legjelentősebb márkája az 1998-ban kifejlesztett széles termékportfólióval rendelkező minden tejfogyasztó által mára már jól ismert Mizo márka. A Mizo márka az évek folyamán jelentősen átalakult, célcsoportja széles körű, jelenlegi arculatát a 2016-os, eddigi legsikeresebb újra pozicionálása során érte el. Ekkor vált a magyar fogyasztók legkedveltebb tejtermékmárkájává. 
Az utóbbi évek legsikeresebb kampánya a Mizo Coffee Selection ter¬mékcsalád piaci bevezetése volt. A kam-pány célja az új termék bevezetése mellett a Mizo márka pozíciójának erősítése, a márkaismertség növelése és a mo¬dern, innovatív márkaszemélyiség-je¬gyek erősítése volt. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a Mizo laktózmentes portfóliót sem, amely az egyik legszélesebb körben kínálja termékeit laktózérzékeny fogyasztói részére.

Mizo a MI tejünk!

 

AkkorÉsMost

 

 

 

BEMUTATKOZIK A VERSENY FŐTÁMOGATÓJA, A PICK SZEGED ZRT.

Vállalatunk, a Bonafarm Csoportba tartozó Pick Szeged Zrt. az ország és Közép-Európa egyik legjelentősebb és egyben legnagyobb hagyománnyal rendelkező vállalata.
Története elválaszthatatlanul összefonódik legismertebb termékünk, a PICK Téliszalámi történetével, amit 1869 óta a Pick Márk által feltalált, és azóta is szigorúan őrzött, egyedi receptúra alapján készítünk. Akárcsak régen, ma is az eredeti hús-fűszer összetételt követve hagyományos módon, természetes körülmények között folyik a 3 hónapig tartó érlelés, melynek minden egyes lépését szalámimesterünk felügyeli.
Évente közel 40 ezer tonna húskészítményt állítunk elő - ebből több mint 5 ezer tonna PICK Téliszalámit -, amit kiemelt gondoskodással igyekszünk eljuttatni minél több hazai és külföldi kereskedelmi egységbe. A PICK Téliszalámit 35 országba exportáljuk, több mint 200 üzletlánc polcain megtalálható.
A PICK Téliszalámi 2014-ben az elsők között került be hivatalosan a Hungarikumok közé; még ugyanabban az évben a HERZ Classic Téliszalámi is csatlakozott hozzá. Társaságunk így az egyetlen magyar gyártó, aki két Hungarikummal is büszkélkedhet.
Jól ismert – PICK, HERZ és FAMÍLIA – márkáink által kínált választékunkban megtalálhatóak a legmagasabb és legkülönfélébb fogyasztói igényeket kielégítő húskészítmények: szalámifélék, kolbászok, snack kolbászok, sonkák, párizsik, virslik, illetve felvágottak, kenőmájasok, szalonnák és baconok.

www.pick.hu

A PICK márka a hagyományok megtartása mellett kiemelt figyelmet fordít a változó fogyasztói igények kielégítésére. A PICK márka arculat három fő értékét tükröz vissza: hagyomány, magas minőség és magyar származás. Magyarország egyik legerősebb, 150 éves tradícióval rendelkező márkájaként gondosan odafigyelünk arra, hogy termékeink válogatott, minőségi alapanyagokból készüljenek, a hazai ízlésnek megfelelően finomak és a csomagolásaik esztétikusak és praktikusak legyenek, ezáltal a legmagasabb fogyasztói igényeket is kielégítsék. 2018-as év újdonsága az új PICKOLINO virsli esetén emiatt a megszokott magas minőség mellett hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a termék gyorsan és sokoldalúan elkészíthető legyen. Ez az egyedi, kellemesen füstös, finom ízű PICKOLINO sertésvirsli burkolat nélküli, hámozott PICK újdonság, mely sajtos ízben is, normál és családi, vákuumcsomagolt kiszerelésben kapható. PICKOLINO sertésvirsli további előnye, hogy gluténmentes és ízfokozót sem tartalmaz. A PICK márka 2019-ben ünnepli alapításának 150. évfordulóját, mely keretén belül mind kereskedelmi partnereinknek, mind fogyasztóinknak egyedi, ünnepi, 150 éves tematikához kapcsolódó aktivitásokkal készülünk. www.pick.hu

HERZ - A nagy múlttal rendelkező, 131 éves HERZ márkanév a magas minőségű szalámi-, kolbász- és sonka gyártásával jelent egyet. A különleges ízvilágú HERZ termékek nemcsak a minőségükben, de összetételükben is egyedülálló termékelőnyöket kínálnak. A hazai termékek közül olyan egyedüli előnyökkel bírnak, mint az e-mentesség vagy a GMO – mentesség, továbbá mesterséges adalékanyag és színezék mentesség.” www.herz.hu

FAMÍLIA - Széles portfólióval rendelkező családi márkánk azoknak a fogyasztóknak, akik alacsonyabb áron akarnak garantált minőségű húskészítményeket vásárolni. A FAMÍLIA húskészítmények árszínvonala, széles termékválasztéka és a Bonafarm Csoport által garantált minősége az ő igényeiket szolgálja. www.familiatermekek.hu

Minőség
Gyártási tevékenységünk során működtetett szigorú minőségirányítási– és élelmiszerbiztonsági ellenőrzési rendszerünk, közel másfél évszázados tapasztalatunk és szaktudásunk, valamint a minőség iránti töretlen elkötelezettségünk biztosítja, hogy termékeink ne csak ízletesek, de a vevői-fogyasztói igényeknek a legmagasabb szinten megfeleljenek.

Kiemelten fontos számunkra, hogy az értékesítési csatorna egyik legfontosabb láncszemével, a kereskedőinkkel folyamatosan együttműködve dolgozzunk a húskészítmény kategória fejlesztésén. 

Ezért is nagy öröm számunkra, hogy idén is az Év Boltja verseny támogatói vagyunk.

PICK - Gondoskodás nap mint nap!